Az iszlám dzsihád igaz elmélete

(Speech delivered by Hadhrat Mirza Masroor Ahmad v khalifa Ahmadiyya Muslim Jamaat, in Annual convention Germany 2008 2nd day, Saturday 23rd August 2008)

Az iszlám dzsihád igaz elmélete

Assalamu alaikum warahmatullah wabarakatuhu

Allah békéje és áldása legyen rajtatok

A német közösség vezetője, Amir Sahib azt mondta nekem, hogy Önök már egy órája ülnek itt és biztos elfáradtak mostanra, de a téma, amivel kérésére foglalkozom ma, olyan, hogy minden erőfeszítésem ellenére sem tudom lerövidíteni. Így 30-35 percig fog tartani. Ehhez hasonló alkalmak a múltban is kerültek itt megrendezésre, de sajnos nekem nem volt lehetőségem részt venni ezeken.

A téma, amivel Amir Sahib kérésére foglalkozom, legalábbis néhány szót szólok róla, a dzsihád, mivel ez az a téma, ami leginkább érdekli a világot és ennek eredményeképp hiszi azt a nem-muszlim világ, hogy az iszlám az extrémizmus és a terror vallása.

Valóban, néhányan azt állítják, hogy a terrorizmus által az iszlám tönkreteszi a világ békéjét. A legszerencsétlenebb, hogy van egy csoport, amely kevéssé érti az iszlám tanításait, de szítja ennek a téves elméletnek a lángját. Valóban, néhány művelt nem-muszlim összekapcsolta a halál utáni élet, valamint a menny és a pokol elméletét ezekkel a muszlim extrémistákkal, terroristákkal és öngyilkos merénylőkkel (akik azt gondolják, hogy valamilyen módon van egy rövidebb út a mennybe az öngyilkos merénylők számára). Ennek az eredménye, hogy a Paradicsomba jutás utáni fatalista vágy felélesztett egy különös elméletet a dzsiháddal és az Allah nevében történő halállal kapcsolatban, ami arra késztette őket, hogy kardot rántsanak és rendetlenséget okozzanak a világban. A mai világ ezen csoportjai valójában csak melléktermékei ennek a tanításnak és elméletnek.

Mindenesetre, miközben beismerem, hogy azok a cselekmények, amelyeket bizonyos tudatlan és túllelkesült muszlimok követtek el, kétségtelenül az iszlám tanításainak egy teljesen téves benyomását keltik, azt is ki kell emelnem, hogy, az iszlám tanítások pontos megértése nélkül, az iszlám ellen írt irodalom ugyanazt a hibás elméletet mutatja be az iszlám dzsihádról.

Én azonban igyekszem bemutatni az iszlám igaz tanításait, ahogyan azokat az ahmadi muszlim közösség alapítója, Hadhrat Mirza Ghulam Ahmad, akit mi az Ígért Megváltónak hiszünk, béke legyen vele, részletesen kifejtette a Szent Korán értelmezései, a Szent Próféta hagyományai, Allah békéje és áldása legyen rajta, és az iszlám története alapján.

Először, el fogom magyarázni a dzsihád igaz elméletét a Megváltó akkori szavaival. Száz év telt el, mióta az ahmadi közösség alapítója eltávozott. Ezért senki nem mondhatja, hogy az ahmadi muszlim közösség, miután kitalált egy hóbortos választ a mai világban kitalált téves benyomásokra válaszul, most valami újat mutat be. Épp ellenkezőleg, ezek pontosan ugyanazok a tanítások, amelyek a Szent Koránban megtalálhatók. Az Ígért Megváltó (áldás és béke legyen vele) ezt állítja:

„Az a muszlimok között uralkodó gyakorlat, amely a más vallásokhoz tartozó emberek megtámadására irányul, amit dzsihádnak neveznek, nem jogos háború; mivel az egyértelműen ellene van Isten és Mohammed próféta (béke legyen vele) parancsolatának és súlyos bűnt képez.”

Most lássuk, mit jelent az ahmadi közösség alapítója által használt kifejezés, a „jogos dzsihád”? Hogy megértsük ezt, egy nagyon rövid pillantást kell vetnünk a körülményekre, amelyek Arábia azon területén léteztek, ahol az iszlám alapítója, a Szent Próféta, Mohammed (béke legyen vele) kinyilatkoztatta szent küldetését és meghívta az embereket az iszlám hitre. Ne felejtsük el, hogy azok az emberek írástudatlanok és civilizálatlanok voltak. Nevetséges és pitiáner ügyekből születtek olyan ellenségeskedések, amelyek során az emberek éveken keresztül öldökölték egymást.

Amikor a Szent Próféta (béke legyen vele) megtette kinyilatkoztatását és meghívta az arabokat az Egy és Egyetlen Isten felé, az intelligensek, akik között néhányan rokonai voltak, szegények, rabszolgák felvették az iszlám hitet. Amikor ez a mozgalom növekedett, a hitetlenek Mekkában növelték az üldözésüket; a kegyetlenség olyan méreteket öltött, hogy a hívőket arra kényszerítették, hogy a perzselő arábiai homokra feküdjenek, miközben tűzforró köveket helyeztek a mellkasukra; megkorbácsolták őket; végtagjaikat tevékhez kötözték, amelyeket egymással ellenkező irányba hajtottak, hogy így tépjék szét a testüket.

A Szent Prófétát (béke legyen vele) és híveinek egy csoportját egy völgybe száműzték, és megtiltották, hogy bárki is ételt vagy italt szállítson nekik. Társai azt mondták, hogy mivel mindenképpen meg fognak halni, hát miért ne harcoljanak? Végülis ezek a muszlimok is azok közül valók, akik készen álltak a harcra és a vérontásra a legtriviálisabb ügy okán is. De amikor bármelyikük is azt mondta: „Engedd meg, hogy harcoljunk!” a Szent Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) azt mondta, hogy nem arra utasítja őket, hogy harcoljanak, hanem arra, hogy türelmesek legyenek.

Ez a türelem nem gyengeségből származott; hiszen a történelem később valóban bebizonyította, hogy néhány száz hívő le tudott győzni egy több ezres haderőt. Ezt a türelmet azért tanúsították, mert a Szent Prófétát (Allah békéje és áldása legyen vele) Allah, a Mindenható, nem utasította a harcra. Végül a Szent Próféta, Allah békéje és áldása legyen vele, megengedte néhány elnyomottnak, hogy elvándoroljon, és azután, bizonyos idővel később, ő maga is Medinába költözött. Addigra már voltak a városnak olyan lakói, akik muszlimok lettek. Megérkezéskor, az emberek nagy számban vették fel az iszlám hitet.

A Szent Próféta, Allah békéje és áldása legyen vele, megállapodásokat kötött más törzsekkel és vallásokkal, amelyek között zsidók is voltak. Alapított egy államot, amelyben az összes alattvaló szabadságot kapott. Ha bárkit meg kellett büntetni valamilyen bűn elkövetése miatt, a büntetést mindig az illető saját vallása és saját jogszokásai szerint kapta. Mint az állam alattvalói, ugyanakkor mindannyian ugyanazokkal a jogokkal rendelkeztek.

Egy alkalommal, a megegyezés megsértése miatt, az egyik zsidó törzset elűzték. Abban az időben volt néhány helyi muszlim Medinában, akik korábban, a soron következő gyermekük születése előtt, fogadalmat tettek, hogy a következő születendő gyermeket a zsidóknak adják, hogy azok neveljék fel. Fogadalmat tettek, és azok a zsidó vallású gyermekek voltak, azok között a zsidók között voltak, akiket elűztek. A helyi muszlimok később vagy még abban az időben megpróbálták visszatartani ezeket a gyerekeket, de a Szent Próféta, Allah békéje és áldása legyen vele, nem engedte és azt mondta: „A vallásban nincs kényszer, tehát nem állíthatjátok meg őket.” Ilyen messzire ment el, hogy megőrizze az emberek jogait.

Mindezek ellenére a Szent Prófétát, Allah békéje és áldása legyen vele, azzal a váddal illetik, hogy, Isten bocsássa meg, terrort terjesztett. A kérdés az, hogy most, amikor ismert, hogy a muszlimok ilyen kilátástalan helyzetben és ilyen kegyetlen elnyomás alatt voltak, miért illetik a Szent Prófétát és a muszlimokat ilyen vádakkal.

Röviden említettem az abban a korban uralkodó körülményeket. Még abban a helyzetben is, amikor a muszlimok elvándoroltak Medinába és viszonylagos békében kezdtek élni, a mekkaiak vadásztak rájuk, üldözték és támadták őket. Az első csata a badr-i csataként ismert. Abban az időben a muszlimok olyan helyzetben voltak, hogy sem forrásaik, sem felszerelésük nem volt a csatához, miközben velük szemben egy teljesen felfegyverzett hadsereg állt. Ezek a körülmények senki előtt sem titkosak, a történelem feljegyezte őket. Mit tehettek volna azok a képzetlen, tapasztalatlan emberek? Néhányan közülük még tizenévesek voltak.

Azonban amikor az ellenség meg akarta semmisíteni a muszlimokat, Allah, a Mindenható utasította őket, hogy üssenek vissza. Így a Szent Korán következő verse kinyilatkoztatásra került és a történészek szerint ez az első parancsolat, amely a harccal foglalkozik. Én azonban arra ösztönzöm Önöket, hogy nézzék a szépségét és a célját, amelyért a harcra való engedély megadatott.

Allah azt mondja:

„Megengedtetett azoknak, kiket megtámadtak, hogy nemtelen eszközzel védjék magukat. S bizony Allah képes pártfogásába venni őket.

Azok, kik otthonaikból igazságtalanul űzettek el, csupán mert mondták: A mi Urunk Allah. S ha nem verné vissza Allah azt a néhány embert, egyiket a másikával, hát leromboltatnának a kolostorok, a templomok, a zsinagógák s a mecsetek, melyekben Allah neve sokat említtetik. S bizony megsegíti Allah azt, ki Őt segíti. Lám! Allah az Erős, a Nagyszerű.” (22. fejezet, 39-40. vers)

Isten azt mondja, hogy ha a védekezésre nem lett volna megadva az engedély, akkor a társadalom békéje el lett volna pusztítva. Még ma is, bármely épelméjű ember, vallásra való tekintet nélkül, azt mondaná, hogy az okfejtés valóban helytálló. Ez a döntés elégséges, ahhoz, hogy igazolja az elméletet.

1, Az első ok, hogy ha valakit megtámadnak, annak joga van arra, hogy megvédje magát.

2, Másodszor, ha zsarnokság eredményeképp, egy népnek el kell vándorolnia vagy igazságtalanul kiűzetnek otthonaikból, sőt, ha üldözik őket és nem engedik, hogy békében éljenek egy saját maguk által vezetett államban, akkor igencsak érthető, hogy szabad nekik bosszút állni az őket ért sérelemért.

3, Harmadszor, az elnyomók nem korlátozzák magukat az első célpontjaikra. Valójában mohóságuk növekszik és növekedni fog. Nem törődve azzal, hogy ki melyik valláshoz tartozik, mindenkit megpróbálnak leigázni, megpróbálnak más településeket, városokat, országokat meghódítani. Tehát, ami elég, az elég. Ezért fontos, hogy ezt a gonoszt még csírájában elfojtsák, annak érdekében, hogy megállítsák az általa megjelenő kegyetlenséget.

Tehát a háborúra való engedély a védelemre és a béke biztosítására vonatkozott. Majd, felhívva a figyelmet azokra az emberekre, akikkel engedélyezett volt a harc, Allah, a Mindenható, ezt mondja a Szent Koránban:

„Küzdjetek Allah útján azokkal, kik véletek hadakoznak, de ne kezdeményezzetek ellenségeskedést! Íme! Allah nem szereti az ellenségeskedőket.” (2. fejezet, 190. vers)

Tehát egyértelműen ki van itt fejezve, hogy a dzsihád parancsolata csak azok ellen szól, akik a hittel kapcsolatos ügyben harcoltak, és kard által akarták megtéríteni őket, ahogy az a mekkai időkben történt, amikor Mekka hitetlenei megtámadták és véget akartak vetni az iszlámnak. Az a vád, hogy az iszlám Paradicsom-fogalma a muszlimokat ellenségessé és agresszívvá tette, arra sarkalta őket, hogy úgy állítsák be, hogy a dzsihád is igazságtalan.

A versben, amit fentebb idéztem, Allah, a Mindenható egyértelműen kimondja, hogy nem szereti az ellenségeskedőket. Ha Isten nem szeret valakit, akkor nem lehetséges számára, hogy belépjen a Paradicsomba. Mik az ellenségeskedéssel való foglalkozás mértékei? Felmerül a kérdés. Ez is egy egyedülálló tanítás. Anélkül, hogy valaki hisz a Mindenható Istenben, és anélkül, hogy szívében féli Őt, nem érhet el ilyen magas szintet.

A Mindenható Allah ezt mondja a Szent Koránban:

„Ó, kik hisznek! Legyetek kitartó hitvallói Allahnak igazságossággal, s ne vigyen bűnbe titeket a nép, mely azon van, hogy ne legyetek igazságosak. Legyetek igazságosak, ez közelebb áll az őrizkedéshez. Tartsátok számon Allahot! Lám! Allah, mit tesztek, arról Értesült.” (5. fejezet, 8. vers)

Ez a vers elárulja nekünk, hogy ha igaz hívők vagytok, akkor cselekedjetek a Mindenható Isten parancsolatai szerint, legyetek igazságosak és állhatatosak bennük. Mik az igazságosság követelményei? Először is, cselekedj az iszlám tanításaival összhangban és légy példakép mások számára.

Lehet egy terrorista példakép vagy minta mások számára? Ebben a korban nemcsak a nem-muszlimok, de a muszlimok többsége sem szereti a terroristákat és az öngyilkos merénylőket. Tehát, csak a jó cselekedetek vonzanak másokat, a gonosz cselekedetek nem. Szintén ez a vers, a sok jó cselekedet között, amit a muszlimoknak tenniük kell, egy az ellenséggel kapcsolatos jó cselekedetre is felhívja a figyelmünket.

Vázlatosan említettem azokat a körülményeket, amelyek az elvándorlás előtt uralkodtak, majd azokat, amelyek utána álltak fenn. Abban a kontextusban vizsgáljuk meg azt a parancsolatot, amely azt mondja ki, hogy egy nép ellenségeskedése ne mozdítson el téged az igazságosságtól. Látható, hogy az iszlám tanításai az igazságosság megteremtése érdekében jöttek létre. Ha háborúk vannak, azoknak meg kell felelniük a törvényeknek; például meg van parancsolva: Ha foglyokat ejtesz, bánj velük jól. Aztán, ha az ellenség leteszi a fegyvert, az igazságosság megköveteli –és ez továbbá a béke megteremtéséhez is szükséges- az ellenségeskedésnek azonnal meg kell szűnnie.

Ezzel ellentétben, ebben a civilizált világban azt látjuk, hogy ha két fél annak reményében találkozik egymással, hogy véget vessenek a köztük levő háborúnak, akkor az utolsó pillanatban az egyik fél olyan félelemmel vegyes tiszteletet önt a másik szívébe a szünet nélküli bombázással, hogy az erősebb fél aztán képes minden feltételét rákényszeríteni a gyengébb félre. A Mindenható Allah vezeti a muszlimokat, kinyilatkoztatva, hogy:

„S ha békére hajlanak, hát hajolj te is arra, s hagyatkozz Allahra. Lám! Ő a Meghallgató, a Mindenttudó.” (8. fejezet, 61. vers)

Tehát a tanítás az, hogy ha az ellenség hajlik a békére, akkor neked is hajlanod kell rá. A tanítás szerint Allahba kell helyezni a bizalmat, mert könnyen lehet, hogy az ellenség csak ereje visszaszerzése érdekében nyújtja ki kezét, és ezt nem jó szándékkal teszi, de ennek ellenére, neked békével kell kinyújtanod a kezed és bizalmadat Allahba kell helyezned, és azonnal vissza kell vonulni a háborútól. Nem adhatsz elsőbbséget a katonai stratégiának.

Mármost, a Hudaibiyyah-i béke (a megegyezés, amely a muszlimok és a mekkaiak között köttetett, amikor Mekkába mentek) során, a társai nyomása és annak a ténynek ellenére, hogy ők voltak nyerő pozícióban, a Szent Próféta, Allah békéje és áldása legyen vele, beleegyeztek a hitetlen mekkaiak feltételeibe. Mekka megszállása is azért következett be, mert a hitetlenek megszegték a békét. De annak ellenére, hogy a muszlimok voltak a győztesek, azok a hitetlenek, akik nem emeltek fegyvert ellenük, békében élhettek. Még a legádázabb ellenségeknek is megbocsátottak. Ezek nem titkolt tények, a történelem tanúsítja őket, több orientalista megemlítette ezt.

Mindezek ellenére néhány nyugati médium és politikus nem átallja célpontjává tenni az iszlámot, a Koránt és a Szent Prófétát, Allah békéje és áldása legyen vele. A karikatúrák, amelyek a Szent Prófétát (béke legyen vele) ábrázolják bizonyos újságokban és azok a kijelentések, amelyeket Hollandia egyik országgyűlési képviselője filmjében tett, a Koránt és a Szent Prófétát, Allah békéje és áldása legyen vele, vette célba.

A muszlimok minden prófétát elfogadnak, béke legyen mindannyiukkal, akit bármely vallási könyv, mint igaz prófétát említ. Ezért semelyik muszlim, és ebből kifolyólag semelyik ahmadi muszlim, aki hisz a jelen kor Ígért Prófétájában, nem vetemedik bántalmazásra vagy rágalmazásra. Arra tanít minket a Szent Korán, hogy mint Isten prófétái, a próféták mind egyenlőek. Továbbá, Isten azt mondja: „Elküldtem a prófétákat minden emberhez.” Ezért, habozás nélkül elfogadjuk bármelyik prófétát, aki bármelyik nemzethez küldetett, amely azt mondja próféta jött el hozzájuk. Mellékesen, szerintünk jelenleg ez az egyetlen útja annak, hogy megőrizzük a békét a világban. Minden vallás és minden ember érzéseit és érzékenységét tiszteletben kell tartani.

Már említettem Önöknek, hogy milyen helyzetekben és milyen feltételekkel engedélyezett a háború. De a kérdés az, hogy az ilyen jellegű vallási háborúk engedélyezettek-e a mai korban. És ha nem engedélyezett a vallási háború, mi a jelentősége a dzsihádnak? És mi a dzsihád értelmezése az ahmadiak szerint?

De ez előtt, szeretném elmondani, hogy az eltelt néhány évszázad háborúi többségükben politikai vagy földrajzi jellegűek voltak és csak ritkán vívtak háborút vallási okok miatt. Sőt, az elmúlt évszázadban két világháború zajlott, amelyben a muszlimok nem játszottak jelentős szerepet; ezek kizárólag politikai érdekek miatt törtek ki.

Mielőtt a terrorizmus vallásaként vádolnánk az iszlámot, az igazság azt követeli, hogy azok, akik a vádakat megfogalmazzák, szintén vegyék figyelembe az előző két órában tárgyalt háború okait.

Bárhogy legyen is, szeretném röviden ismertetni a dzsihád definícióját, ahogy azt az ahmadi közösség alapítója megfogalmazta, és elmondani, hogy hogyan lehet a jelen korban ebben részt venni.

Korunk fejlett világában mindenkinek megvan a joga, hogy gyakorolja, tanítsa és vallja saját hitét. Más szavakkal, a háború azon feltételei, amelyekről korábban beszéltem, nem léteznek. Akkor miért is ez a felhördülés a dzsihád ellen?

Ezért most szeretném megmagyarázni azt a fajta dzsihádot, amelyben a mostani korban a mi közösségünk hisz. Több mint száz évvel ezelőtt, válaszul a dzsiháddal szembeni ellenvetésekre, az ahmadi muszlim közösség alapítója az alábbiakat fejtette ki egy kritikusnak adott válaszában:

„Ez a kritikus említette az iszlámban található dzsihádot és úgy gondolja, hogy a Korán feltétel nélkül buzdít a Szent Háborúra. Ennél nem létezik nagyobb kitaláció. A Korán csak azok ellen engedélyezi a háborút, akik megakadályozzák Isten népét abban, hogy higgyenek és csatlakozzanak az Ő vallásához, hogy tiszteljék Isten parancsolatait és imádják őt. És Isten megengedi a harcot azok ellen, akik ok nélkül harcolnak a muszlimokkal, és akik elüldözik a hívőket otthonaikból és földjükről; és azok ellen, akik arra kényszerítik Isten teremtményét, hogy felvegye az ő vallásukat; és akik meg akarják semmisíteni az iszlám vallást és meg akarják akadályozni az embereknek, hogy muszlimok legyenek.”

Az indiai és pakisztáni szubkontinens brit uralmával kapcsolatban az Ígért Megváltó, béke legyen vele, azt mondta:

„Az ügy ténye, hogy a kormány nem avatkozik be sem az iszlám vallásba és vallási szokásokba, sem nem fog kardot vallása terjesztésére. A Szent Korán tanítása szerint, a törvények ellen való az olyan kormány elleni harc, amely nem folytat vallási háborút.”

Az ahmadi muszlim közösség alapítója azt is kijelenti:

„Néhány vad és barbár muszlim dzsihádnak nevezi a kegyetlen vérontást, és nem tudja, hogy az igazságos uralkodóval szembeni konfliktus lázadás és nem dzsihád. Sőt, az, aki megszeg egy ígéretet és gonosz dolgokat művel jó cselekedetek helyett, aki megbünteti az ártatlanokat, az zsarnok és nem győztes hadvezér.”

Tehát ezt az igaz iszlám tanítást adta nekünk e kor Megváltója, aki azért jött, hogy erős talapzaton álló békét hozzon létre, és a szeretet és gyengédség légkörével gazdagítsa a világot.

Ma úgynevezett dzsihádisták öngyilkos merényleteket követnek el csak azért, hogy megsebesítsék az ellenség katonáit, de valójában muszlim társaik is meghalnak ezekben a támadásokban. Ez nem helyes. A kormányok felelőssége, hogy biztosítsák a békét. Bármilyen cselekmény, amelyet olyan személy követ el, aki nem tagja a hadseregnek, nem dzsihád, hanem lázadás.

A kérdés, amit felvetettem a dzsihád jelentősége volt, és a válasz erre, ebben a korban, az, hogy a dzsihád az ahmadi muszlim közösség felfogásában az egyénnek saját magának újraformálása. Ez nem új gondolat; 1400 évvel ezelőtt került először említésre, amikor az iszlám alapítója egy csatából visszatérve azt mondta, hogy most a kisebb dzsihádtól haladunk a nagyobb dzsihád felé, és ez a nagyobb dzsihád az egyén dzsihádja saját maga újraformálására, ami végtelen és örök. A háború állapota nem tart örökké.

Az igaz dzsihád a viszonylagos béke és kényelem korában született gonoszok újraformálása. Az emberiség szolgálata egy igazi dzsihád, amiről az eltelt 120 évünk története, azaz az ahmadi mozgalom története tesz tanúságot. Mi ebben a dzsihádban veszünk részt.

Miközben igyekszünk az emberiséget közelebb hozni a Teremtőjéhez, iskoláink és kórházaink, terveink Afrika, Ázsia és a világ más távoleső országainak kútjaira és vízpumpáira, folytatódnak. Segítünk a természeti katasztrófák áldozatainak. A Humanity First Németországban szintén hatalmas és csodálatos munkát végez e tekintetben a szegények és árvák segítésében, kutak ásásában és az elektromos ellátás biztosításában. Az ahmadi mozgalom alapítója az alábbi szavakkal vezet minket ebbe az irányba:

„Ebben az időben különösen arra utasítom Jama’at-omat (közösségemet), amely az Ígért Megváltónak fogad el engem, hogy mindig tartózkodniuk kell ezektől a hibás szokásoktól. Isten elküldött engem, mint az Ígért Megváltót, és felruházott a Messiás, Mária fiának köntösével.

Én, ezért figyelmeztetlek benneteket: tartózkodjatok a gonosztól és legyetek könyörületesek az emberiséggel. Tisztítsátok meg szíveteket a rosszindulattól és a kicsinyes gyűlölettől, hogy ezáltal hasonlatossá válhassatok az angyalokhoz. Bűnös és szentségtelen az a vallás, amely nem mutat együttérzést az emberiség iránt, és bűnös az az út, amely önző vágyak miatti gyűlölködéssel van kikövezve. … Legyetek könyörületesek mindenkivel Isten kedvéért, hogy veletek is könyörületesek legyenek a mennyben. Gyertek, és én megtanítom nektek azt az utat, amellyel fényetek uralkodik majd minden más fény felett. Hagyjatok fel minden kicsinyes gyűlölködéssel és féltékenységgel, legyetek könyörületesek az emberiséggel és veszítsétek el magatokat Istenben.

Egy paranccsal jöttem hozzátok: ettől az időtől fogva a fegyveres dzsihádnak vége, de a lelketek megtisztításának dzsihádjának folytatódnia kell. Ezt nem saját elhatározásomból mondom. Ez valójában Isten akarata. És említette az iszlám Szent Prófétájának azt a hagyományát, hogy amikor eljön a Megváltó, véget vet a vallási háborúnak. Eszerint, arra utasítok mindenkit, aki csatlakozik soraimhoz, hogy tartózkodjon minden ilyen gondolattól, tisztítsa meg lelkét, tápláljon együttérzést és legyen könyörületes a szenvedéssel szemben.

Békét kell terjeszteniük a földön, mert ennek következtében fog cserébe terjedni hitük.”

(The British Government and Jihad, 16-17.o.)

Ha akadálytalanul részt veszünk ilyen dzsihádban, az azért van, mert ebben a spirituális rendszerben össze vagyunk kapcsolva, mint egy láncban, amelynek vezetése e kor Megváltójának Kalifájának kezében van. Az a kötelék, amely a közösség tagjait a Kalifával összekötik, arra késztet minket, hogy kövessük a tanítást, amelyet Mohammed Megváltója (béke legyen vele) hozott el. E tanítás szerint tisztelnünk kell a jogokat, amikkel a Mindenható Istennek és teremtésének tartozunk, le kell rombolnunk a gyűlölet falait és terjesztenünk kell a szeretet és gyengédség illatát.

Most, hogy bizonyos mértékig megismertettem Önöket, művelt embereket, akik itt ülnek előttem, az iszlám igaz üzenetével, a felolvasott szövegrészletek segítségével eldönthetik magukban, hogy vajon az iszlám a terrorizmust vagy a békét és a biztonságot tanítja-e. Sem nem jogos, sem nem igazságos elítélni egy vallást pusztán egy csoport vagy néhány egyén cselekedetei alapján.

Ezért kérem Önöket, hogy szólaljanak fel az igazság érdekében saját köreikben. Ez is egy igaz dzsihád lenne az Önök részéről, de természetesen, ezáltal nem válnának tagjává semmilyen dzsihádista szervezetnek.

Köszönöm, hogy meghallgattak.